Görgényi István 

emlékére

                                                                         1917  -  1973

Görgényi István 1917 február 20.-án született Bánhidán. A Bánhidai Egyházközség születési anyakönyvében még Benkovics István néven van bejegyezve. A Görgényi művésznevet a főiskolai tanulmányainak megkezdésekor választotta.

Így írt önmagáról, az 1971-ben a Tatabányai Népházban rendezett utolsó kiállítása megnyitójára.

" Bánhidán születtem, egyszerű bányász szülőktől származom . Heten voltunk testvérek. Szák -Szend községben pásztorkodtam , a Győr megyei Kispécen cselédeskedtem, a kisgyóni bányában csapatcsillés voltam. Az országutat jártam , vándorlásaim során mindenféle alkalmi napszámos munkát elvállaltam.

Felfedezték tehetségemet. Aba Novák Vilmosnál kezdtem tanulmányaimat, majd Bottka Miklós főiskolai tanár műtermében fejlesztettem tovább képességeimet. Felvételt nyertem a Képzőművészeti Főiskolára. Tanulmányaim költségeit jótékony célú előadások jövedelméből, jószívű emberek támogatásából, később ösztöndíjból fedezték.

1940-ben a főiskola freskópályázatán II. díjat nyertem. Tanulmány úton voltam Bécsben, Münchenben. Mesterem Rudnay Gyula volt. 1942-ben fejeztem be tanulmányaimat. Visszatértem Tatabányára. A felszabadulás után , 1947-ben képzőművész szakkört alapítottam . Hét alkalommal volt gyűjteményes kiállításom , s többször szerepeltem a megyei tárlatokon. Jelenleg általános iskolában tanítok. "

Fábián Imre - szintén bánhidai születésű autódidakta festőművész és helytörténész - számára megadatott, hogy a háború után kis ideig egy munkahelyen dolgozott Görgényi Istvánnal a tatabányai XV-ös aknán. Ő így emlékezik vissza erre az időszakra.

" A háború után sokféle ember jelentkezett bányamunkára. Jöttek az úri világból is. Volt köztük katonatiszt, banktisztviselő, és jött a festőművész Görgényi István. Fölvették szállító bányacsillésnek. Munkaruhája nem volt . Korábban talán fizikai munkát sem végzett. A bányában az utcai ruhájában dolgozott, sárga bőrdíszítésű cipőjét a csillegombra akasztotta, a talpfákat , a tócsákat mezétláb taposva tólta a csilléket. A bányászok ezen jól mulattak , de az Ü. B. ( Üzemi Bizottság) nem. Kivették a bányából, rangjához illő művészi feladatot kapott. Lerajzolta az aknatornyot, meg minden érdekes épületről készített grafikát. Lent a bányában a rakodó környékét is lerajzolta. Beljebb már nem engedték. Az Ő képeivel díszítették a z irodákat a folyosót. Bánhida tanítói ( Faragó János, Bálványos István ) már az elemi iskolában felismerték rajztehetségét. Makk Béla bánhidai plébános és a tatabányai prelátus segítségével a Képzőművészeti Akadémiára került, Rudnai Gyula növendéke lett. Ösztöndíjat kapott, Münchenbe küldték. A Bánhidai Legényegylet , az Iparos Kör a bál és a színjátszás bevételeit Görgényi megsegítésére ajánlották föl.

...1951-ben belépett a Bányász Képzőművészeti szakkörbe . Akkor ismerkedtünk össze. Több alkalommal mentünk együtt tájképet festeni. Jól össze barátkoztunk. Szerény , segítőkész jólelkű embernek ismertem meg. Csak a művészetben volt dacos és konok. Rajzoktató tanári állást kapott. Behívatták a városi pártbizottságra , próbálták rávenni a szocialista realista stílus alkalmazására. Akkor kap megrendelést. De ő nem mondott le a sötétalapú búskomor Rudnai stílusról.

1953-ban kiállítása volt a Népházban. Sok szép virágcsendéletet mutatott be. Nagy kár volt, hogy kiállította az önarcképét is. Rongyos , foltos kabátban háttérben varjakkal ábrázolta magát, kaktusz borostával az állán. Sok pénzt remélt az életnagyságú Rákosi képéért. Súgva kérdezte tőlem, mit gondolsz mennyit kapok ezért a képért ? Legalább négyet mondtam. - Négy ezret ? - kérdezte. Nem , négy évet! A képen Rákosi áll egy felborulni készülő asztalon , szélén virágfüzérrel. Úgy nézett ki mint egy hordószónok. Körülötte fejek, mint hallgatóság. Pokoli ronda volt minden fej, meg is kérdeztem Pistát, ilyen randának látod a bányászokat. Nagy szerencséje volt Görgényinek, hogy a rendezők nem értették meg a képet és nem vették le a falról.

....Legutóbb Görgényi István festőművész életéről érdeklődtek a Tatabányai Múzeumból . Szívesen gondolok vissza Görgényire. Összeírtam a vele kapcsolatos emlékeimet. Visszatekintve a bő hatvan évre, olyan kérdések is felmerültek bennem, amiről annak idején soha nem gondoltam volna. Görgényit egy olyan meg nem értett személyiségnek tartom, aki miatt nem érzem, hogy mulasztottam volna, vagy kihagytam volna valamit saját életemben. Az akkori kor emberét, a mindennapi egyszerű munkásemberi világot nem értette, nem ábrázolta művészete....Talán két évig kapott fizetést az üzemünktől , teljes alkotói szabadsága volt, senki nem kérte számon mit alkotott. Festményei eladásából akart megélni. Egyszer tréfából megkérdezetem, átadná-e kölcsön egy évre művészi szaktudását, karriert tudnék vele csinálni. Addig ő használná az én asztalos, vájár szakmámat. Megsúgtam a receptem, élni kell tudni a népi-demokráciában is. Örömmel festeni a dolgozó munkásokat, embereket, most a "szocialista realista" művészet a módi !! Újammal kopogtattam a homlokát, mond miféle gondolat ösztökél arra, hogy sírhalmokat , meg leláncolt meztelen rabokat fessél nagy méretben ? Úgy kell festened, hogy azt most megvegyék . Ticiánék sem azt festettek amit akartak. Akkor szűz Máriát, most füttyös kalauznőt ! Hiába , utolérte a nagy, meg nem értett művészek sorsa. "

Imre bácsi utolsó mondatát kiemeltem, élete utolsó éveiben érthette meg , hogy a mai kor mégis Görgényit igazolta. Mennyire előre látta és érezte 56 bekövetkezésének szellemét. Igazi művészete abban a pár hétben lázas gyorsasággal felvázolt képei alapján vált örök értékűvé. 2005-ben Rigó Erik felvásárolta unokájától a Görgényi hagyatékot , és amikor átvilágították a képeket kiderült, hogy a tájképek mögött az 1956-os forradalomról készített képei rejtőzködnek. A restaurált képek 2006 és 2020 között több mint húsz emlék-kiállításon szerepeltek hazánkban és külföldön. Mi bánhidaiak büszkék lehetünk egykori falunk Bánhida szülöttjére.

Tatabánya helységnév megszületésének 120 éves évfordulójára

Közeljövőben ünnepli Tatabánya a várossá alakulásának 75-dik évfordulóját, úgy gondolom érdemes és aktuális beszélni Tatabánya megszületéséről. Hogyan is jött létre a szénre épült akkori kis település, és milyen következményekkel járt a környező történelmi települések, Alsógalla, Felsőgalla, és Bánhida lakosságának életére. Nemcsak a város 1947 október 10.-i ünnepélyes  megalakulása, de maga a név Tatabánya is ünnepel, hiszen 120 évvel ezelőtt 1902-ben az akkori belügyminiszterhez benyújtott községalapítási kérvényben szerepel először, mint a tervezett kisközség neve.

Tatabánya község születése szorosan összefügg a Magyar Általános Kőszénbánya Társulat (MÁK Rt.) létrejöttével. A MÁK Rt. társulata 1891-ben alakult meg a Czenter-Királdi Kőszénbányák Vállalat Borsod megyei bányáinak felvásárlásával. Alapítók Hercz Zsigmond, gróf Teleki Géza, Hönsch Ede bányaigazgató és Ranzinger Vince igazgató. Az alakuló ülésen 400 000 forint alaptökét szavaztak meg. A Szirmay Alfréd gróf Sajószentpéteri bányájának vásárlása érdekében újabb alaptőke emelés következett, így az alaptőke 1894-ben már 1 millió forintra emelkedett. A borsodi szénjogi vásárlások és a Dunántúlon a Vértes hegység nyugati oldalán indítandó kutatások további tőkét igényeltek, ezért az 1895-ben tartott rendkívüli közgyűlés az alaptőkét 1,6 millió forintra emelte. A dinamikus tőkeemelés alapját azok a kutatási eredmények is ösztönözték, amelyeket a geológusok a Vértes-Gerecse találkozásánál kialakult völgyben végeztek. Bár az első három fúrás az egykori Zsemlye (ma Vértessomló) falu határában eredménytelen volt, de a Galla patak völgyében Alsógalla és Bánhida közös határán végzett kutatás , a "negyedik " fúrás jelentős jó minőségű szénvagyon meglétét igazolta. Ugyanis a kutató fúrás 116 m mélységben 5,8 m vastagságú magas fűtőértékü (5500 kcal/kg) , kiváló minőségü eocén korú barnakőszén meglétét igazolta, és a számítások szerint a többi kutató fúrás alapján több mint 200 millió tonna készlet becsülhető. A bányászati jog megszerzéséért a területi tulajdonjog alapján tatai Eszterházy Hitbizomány képviselőivel indultak tárgyalások. Az 1864-es úrbéri egyesség során ( jobbágyfelszabadítás ) mind a három községben (Bánhidán, Alsógallán , Felsőgallán ) jelentős Eszterházy tulajon maradt, főként a községi területek erdős részei, amelyeken a sikeres fúrásokat végezték. Bánhida közigazgatási területe 8283 kh, de ebből a bánhidai telkes jobbágyoknak részére 2822 magyar hold (1000 nöl= 1 magyar hold), azaz átszámítva 1764 kh (katasztrális hold ) került kimérésre, elsősorban az Általértől nyugatra elterülő szántók kerültek kiosztásra. Alsógalla közigazgatási területe 2276 kh., míg Felsőgalla 4829 kh.-nyi területtel rendelkezett. A tárgyalásokat irányító Királdi Herz Zsigmond az I. számú lejtakna környékére és a vasút mellett kialakítandó ipartelep céljából , az optimális szállítás, a kiszolgáló üzemek és a bányakolónia létesítése érdekében 233 katasztrális holdnyi terület tulajdonjogának a megvásárlására tett ajánlatot ( Ez az előbb felsorolt községek összterületének 1,5 %-a). Ez terület jelentős részben Alsógalla határából lett kihasítva, és 1896 tól-1902-ig mint Alsógalla -Bányatelep néven szerepelt és Alsógalla község közigazgatása alatt állt. A bányakolónia  Alsógallától való elszakadásának indoklásában   a helyi heti piaci vásárok megtartásának szükségessége játszott döntő szerepet. A növekvő lakosság élelmiszer ellátására ( zöldség ,gyümölcs, hús, pékárú stb.) a MÁK vezetése a   heti vásárok megtartásában  látta a jó megoldást, ugyanakkor Alsógalla kisközség heti  vásár rendezési jogosultsággal nem rendelkezett,és állítólag ilyen irányban nem is akart lépéseket tenni. 

( A megvásárolt területet a csatolt térkép mutatja.)

1896 aug. 1-én elkezdődött az I. sz. későbbiekben Esterházy Ferencről elnevezett lejtősakna (táró) kihajtása. Az aknamélyítést Max Brodmann bányamérnök és Scheidhauer főaknász felügyelete mellett a borsodi bányászok végezték. Megépült a szénrakodó, amelyet egy iparvágánnyal kötöttek össze a bánhidai vasúti állomással. A területen dinamikus lakásépítésbe kezdett a MÁK Rt. , és az un. Öregtelep (I.-II.-es jelü a térképen) lakóinak száma 1902 körül már közelítette a 5000 főt. A lakossági közellátás, a heti vásárok megtartásának szükségességével indokolták a bányász kolónia közigazgatási átszervezését. Talán az sem véletlen , hogy az első termelő lejtaknát Eszterházy aknának nevezték el, ahonnan már 1896  karácsonyán a lejtakna mélyitésével elérték a szénréteget, és  felszínre jött az első csille szén. 1902-ben ennek a mintegy 233 kh-nyi területnek az önálló közigazgatási egységgé történő szervezésénél a község nevéül a földrajzilag és történelmileg is természetesebb Gallabánya helyett a Tatabánya elnevezést választották. A belügyminiszter 1902. ápr. 23-án kelt 30.609 sz. leiratával Alsógalla határában a MÁK Rt. által megvásárolt területen Tatabánya néven kisközség létrehozását jóváhagyta. A névválasztásban Tata ismertsége és kereskedelmi értékesítési célok is  szerepet játszottak, a "tatai szén, tatai brikett" későbbi reklámja erre útal, de a terület tulajdonosai az Eszterházyak iránti lojalitás is szerepet játszhatott. Ismert, hogy a  MÁK RT. gróf  Eszterházy Móriccal  kötött szénkutatási-termelési szerződése a Bánhidai területen az Eszterházyak tulajdonában lévő 3536 holdnyi  tulajdonukból  2823 hold erdős részre terjedt ki, és a kitermelt szén 1 mázsája után 1,5 krajcár jutalék megfizetésében egyeztek meg

A MÁK RT. 1901 elején egy svájci pénzcsoporttól 12 millió aranyfrank kölcsönt vett fel, amely segítségével további jelentős fejlesztéseket valósítottak meg. Bővült a központi villamos áramfejlesztő telep, a 480 kW gőzgépes villanyáram termelő kapacitás a 720 kW-ra növekedett, megépült a brikettgyár, a lakásépítések érdekében a téglagyár, mészkőbánya mészégetővel. Új lakótelepek létesültek a bányák környezetében, ezek közül a VI.-os telepi Felsőgalla, a VII.-es telep Bánhida és megosztva Fesőgalla  közigazgatási területén épült fel. A széntermelés is dinamikusan növekedett, az 1899 évi 35800.-tonnás termelés szintről 1907-re már 1300000 tonnára emelkedett.  A csúcstermelés  1913-ban már  2 millió tonna volt, az első világháborúban 852 ezer tonnára esett vissza. 

Méltán tekinthetjük a bányászati és ipartörtéti szempontból is egyedi gyorsasággal létrejöt Tatabánya kisközség megteremtőjének és névadójának Királdi HERZ ZSIGMONDOT aki 1903 június 21.-én balesetben hunyt el. Az utókor nem volt hálátlan Öregtelepen egy utca őrizte nevét 1947-ig. Emlékére Tatabánya 2017-ben szobrot emelt a Népház melletti parkban.

Hogy milyen hatással volt a bányászat beindulása a három történelmi településre azt csak felsorolás jelleggel alábbiakban foglalnám össze.

Megélhetési biztonságot hozott a falvak szegényparasztsága részére, kialakul a kétlaki bányász, az a "bányász-paraszt" típus, aki nyolc órát a bányában hatot a földjein töltött el kemény munkában. A telepi vásárok a helyi termelők mezőgazdasági termékeinek piacot jelentettek, a községek bérleti díjat kaptak a területükön létesült telepekért, de egyes földtulajdonosok is részesültek a szénfillérekből. Hogy mi lett a kis Tatabányából a mai napig? Azt már saját szemünkkel tapasztalhatjuk, kis lokálpatriotizmussal azt mondhatom Bánhida nyakába vette a város várossá fejlesztésének minden gondját, hogy végre várossá váljon. Lett bánhidai Újvárosunk, bánhidai Kertvárosunk, bánhidai Ipartelepünk stb. Pardon, hogy rosszul mondtam, s mindenütt Tatabányával kellett volna kezdenem, s végül csak a TURUL  emlékmű neve őrzi meg Bánhida nevét,  vajon meddig? 

Köszönöm a figyelmüket!

2022 október 2.-án elhangzott megemlékezés a Bánhidai parasztcsalád szobránál.

A  MÁK Rt. Tatabányai Erőművének története

A MÁK Rt. Tatabányai Erőművének története

A Tatabányai Erőmű története szorosan kapcsolódik a helyi bányászat műszaki fejlődésének történetéhez. A Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaság 1896  karácsonyán kezdte meg a széntermelést a Galla patak völgyében Bánhida és Alsógalla határán. A megkutatott szénvagyon nagysága és minősége , jelentős gazdasági eredménnyel biztatott, ennek alapján a MÁK Rt. nagyarányú fejlesztésbe kezdett, a kor bányászati technikai színvonalának legkorszerűbb megoldásait kívánta alkalmazni, ehhez szükség volt a villamos energia termelő telep létesítésére. Már az 1895-ben tartott közgyűlésen 1.6 millió arany forintra emelték a társulat alaptőkéjét. A fejlesztési program keretében határozták el egy központi villamos áramfejlesztő telep létesítését. A villamos telep építése 1897-ben kezdődött. 1898-ban 3 db. 240 kW teljesítményű Collmann gőzgépes hajtású 0.3 MVA-es Ganz gyártású generátort és 8 db. forralócsöves (8.5 att nyomású ) gőzkazánt telepítettek és még abban az évben üzembe is helyezték. A növekvő villamosenergia igény miatt 1902-ben egy további 450 kW-os Láng-Collmann gőzgépes egységet építettek be és megkezdték az időközben elhasználódott kazánok lecserélését 8 db. 10 att nyomású Nicholson gyártású álló rostélyos Cornwall kazánra. Az új kazánokkal biztosítható lett a gépházban meglévő mintegy 1.2 MW (3x0,24 MW + 0,45 MW) villamos teljesítő képesség üzemben tartása. A bányászat gyors termelés növekedése (1906-ban már közel 1200 ezer tonna volt a széntermelés ) szükségessé tette az erőmű bővítését. Ebben az évben további 1.5 MW-os az Első Brüni Ggy. által gyártott Parsons gőzturbina egységet és a gőztermelés biztosítására 4 db. 12 att nyomású és 300 C-fok gőzhőmérsékletű Danubius gyártmányú Babcock-Wilcox (BW) kazánt telepítettek, amelyek közül két kazán már láncrostélyos volt, ami jelentős fejlődést jelentett. A gőzgépekhez és a gőzturbinához egy közös kondenzátor tartozott. A hűtővizet egy faszerkezetű hűtőtoronyban hűtötték vissza. Ez a telep 1910-ig üzemelt folyamatosan, majd ezt követően a 12 att nyomású erőmű megépítése után fokozatosan tartalékba került, a gőzkazánok egy része ( szám szerint 8 ,ebből 4db. 10 att-s és 4db. 12 att-s ) a brikettgyár gőzellátásának biztosítására még 1940-ig üzemelt. A 12 att nyomású erőmű .A korábbi bővítgetések alapján nyilvánvalóvá vált, hogy szükséges egy gőzparamétereiben azonos ( 12att, 340 C-fokú) kazánház kiépítése, korszerű szénbetáplálási és salakeltávolítási rendszerrel. Ezt az erőműrészt a régi telep mellett többszöri bővítés mellett építették fel. Első lépésben 1908-ban két db. egyenként 1.8 MW teljesítő képességű Parsons tip. gőzturbinát és 8 db. Danubius Ggy. által gyártott 5.5 t/h gőztermelésű láncrostélyos BW kazánt szereltek fel. Ezt követően 1913-16 között egy 3.6MW-os Láng turbinát,és egy 7.2MW-os Nicholson gyártású turbinát , továbbá a gőzellátáshoz 4 db. 5.5 t/h- s és 2 db. 8 t/h-s Danubius BW kazánt építettek be. Az 1922-24 között megvalósított bővítés során egy 11 MW-os Láng-Zoelly tip. gőzturbinát és 2. db. 8t/h-ás BW láncrostélyos kazánt helyeztek üzembe. A 12 att-s erőmű végső kiépítésben 5 gépegységből ( össz. 25.5 MW) és 16 db. kazánból állt . A kazánhombárokba serleges konvejor szállította a szenet. A kondenzátor hűtővíz visszahűtésére 4 db. favázas és 1 db. vasvázas hűtőtorony szolgált ( össz. teljesítő képessége 600 m3/h ). Az erőmű a MÁK Rt. tatabányai és tokodi bányaüzemeinek ellátásán kívül a húszas évektől kezdve felkészült a villamosenergia értékesítésre is. Erre a célra a MÁK RT. áramszolgáltató leányvállalatokat alapított. Itt azonban egyre nagyobb problémát okozott, hogy az erőmű generátorai 42 Hz-en termelték az energiát. Amikor a Magyar Dunántúli Villamosenergia Rt. 1930-ban megépítette a Bánhidai Erőművet és a 110 kV-os távvezeték rendszerét amely az akkor szabványosított 50 Hz-en üzemelt, szükségessé vált az áttérés. Először az I. II. számú gépekkel álltak át az 50Hz periódusra, hosszas előkészületek után végül 1938-ban állt át a teljes erőmű és az összes bányaüzem. Az átállás egyben megteremtette Budapest együttes villamos energia ellátását a Bánhidai Erőművel .

Forrás : Jackl Károly facebook